
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
Drámai fordulatot vettek az események az Ázsia Expressz keddi adásában. Mészáros Bende arra riadt fel hajnalban, hogy szerelme segítségért kiált.
Az influenszer a fürdőben talált rá magatehetetlen párjára, aki mindent összehányt, többször elájult, a szeme pedig felakadt. Bende azonnal értesítette Szuperák Barbiékat, akik orvost hívtak Zsigmond Angélához, és addig is vízzel locsolták.
Beszélni is alig bírt a földön rázkódó Angi, aki végül infúziót kapott, így neki tudott vágni kedvesével az aznapi feladatnak.
Ott mondtam Bendének, hogy én meg fogok halni
– magyarázta versenytársainak, mi történt vele, míg mások aludtak.
Kapcsolódó tartalom:

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval