
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a világ legrangosabb, legismertebb és elismertebb szépségversenyét idén 73. alkalommal írták ki a szervezők. Magyarország egy meglehetősen hosszabb szünet után 2023-ban visszatért a nemzetközi sorozat mezőnyébe, így ismételten magyar lány is képviselhette hazánkat Blága Tünde személyében.
A Miss Universe Hungary újbóli életre hívásában oroszlánrésze volt Özer Nórának. A magyar-török származású, jogász végzettségű Özer Nóra maga is nyert idehaza rangos szépségversenyt, de, mint mondta, a Miss Universe egy egészen más világ. És ezt az a 636 lány is megtapasztalhatta, aki benevezett az idei versenyre, hiszen már a 12 kiválasztott közé bejutni is óriási kihívást jelentett.
Idén azonban váratlan fordulat történt, ugyanis most először nem volt korhatárhoz kötve a jelentkezés.
Így egy 40 éves nő, a csodás Kormos Enikő is élt a lehetőséggel, sőt, a döntőbe is bejutott.
A gyönyörű versenyző kilétére a hír hallatán egy ország volt kíváncsi. Íme a barna szépség:
Címlapfotó: Miss Universe Hungary hivatalos Instagram-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát