
Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon
Már nem járt messze a céltól Szuperák Barbi és Jolly, amikor másodszorra is felrobbant a náluk lévő „bomba” az Ázsia Expressz csütörtöki adásában. A sztárpár meglehetősen elkeseredett, hiszen már közel voltak a küldetés helyszínéhez, és így feleslegesen 25 perces pihenőre kényszerültek.
Természetesen nem adjuk fel
– jelentette ki némileg összetörten, de bizakodóan Barbi.
A páros eltökélt volt a feladat folytatása mellett, hiszen annyi fordulat történt már a műsorban, kár lett volna idő előtt temetni az esélyeiket. Bíztak benne, hogy egy nagy csavarral talán még utolsókból is lehetnek elsők.
Az viszont már biztos, hogy pénteken hajszára kell menniük Laky Zsuzsival és Dietz Gusztávval együtt, de hogy ki lesz a harmadik páros, aki a kiesés elkerüléséért küzd, az 19:45-től kiderült a TV2-n.

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában