
Meghalt Török Ferenc
Az Ázsia Expressz péntek esti adásában a feszültség a tetőfokára hágott, ugyanis a versenyzők azokra a párokra voksoltak, akiket hajszára akartak küldeni.
Míg Dietz Guszti és felesége, illetve Jolly és kedvese már előző este a hajszázók közé kerültek teljesítményük alapján, addig másnap a játékosok Mészáros Bendét és szerelmét, Angit küldték harcba.
A fiatal influencer lánynál el is törött a mécses, hiszen olyan emberek ellen kellett küzdeniük, akiket nagyon megszeretett.
Indulatainak azonban más okai is voltak. A többség ugyanis este még L.L. Juniorra és Dárdai Blankára akart szavazni, reggelre viszont teljesen máshogy cselekedtek. A kétszínűségtől a szerelmesek pedig teljesen kiakadtak.
A Gáborékhoz szólnék egy-két szót. Lehet, hogy a TV nézők kívülről azt látják, hogy milyen álompár, meg hogy milyen aranyosak, de a játék alatt ennél kétszínűbb párral, mint ők, nem találkoztunk
- mondta csalódottan, ugyanis a sztárséfnek és a profi táncosnak 2 szavazatot is “köszönhetnek” a döntetlen miatt.
Címlapfotó: TV2 Ázsia Expressz

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók


