
„Már nincs akadály” – rejtélyes üzenetet küldött Leslie Mandoki
Hónapokkal ezelőtt kötött szoros szövetséget Erdélyi Mónika és Jákob Zoltán, az üzletember segítségével ugyanis a műsorvezető igazán látványos fogyáson ment keresztül. Habár korábban ő is látta, hogy felszaladtak rá a kilók, az új program kezdete előtt nem foglalkozott vele, ami miatt többektől kapott könyörtelen kommenteket.
Mónika a csütörtöki Mokkában elmondta, korábban durva megjegyzéseket kapott a hátsó felére.
Vannak mindig jóakarók, akik felhívják a figyelmünket, hogy kicsit nagyobb a fenekünk a kelleténél. Nekem volt ilyen, aki ugye megjegyezte, mintha én magamtól nem tudtam volna
– vallotta a műsorvezető a Mokkában Attilának, aki hasonló okok miatt döntött úgy, hogy megszabadul a felesleges kilóktól.
Mónika és Zoltán programjával a férfi végül mintegy 35 kilogrammot fogyott le, ami nem csak a mozgásnak és a helyes táplálkozásnak, hanem a szemléletváltásnak volt köszönhető. Mint mondta, ehhez többek között a megfelelő mértékű vízfogyasztás és a napi nyolc óra alvás is nagyban hozzájárult, ma pedig már büszkén int búcsút a régi, rossz életmódot folytató önmagának.

„Már nincs akadály” – rejtélyes üzenetet küldött Leslie Mandoki

Dankó Dávid története: fontosak számára a gyökerei

Nem akárkinek a karjaiban videózták Gelencsér Timit, mutatjuk a romantikus jelenetet

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László

Feszülten készülnek a csapatok az első végjátékra

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó