
Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek
Póda Tamás marketingigazgató a péntek reggeli Mokka vendége volt, ahol a pusztító dunai árvíz egészségügyi kockázatairól és következményeiről beszélgetett a műsorvezetőkkel.
A medréből kilépett folyó mindent elsodort magával, a hulladékoktól kezdve az állatok tetemein át a szennyvízcsatornák tartalmáig.
Éppen ezért a Duna és néhol a csapvíz is szennyezetté, fertőzötté vált, ami az apadás után is gondot okozhat.
A szakember elmondta, hogy ezeket leginkább úgy tudjuk kiszűrni, hogy mintát veszünk a kutakból. Ilyenkor érdemes azt beküldeni a laboratóriumba, ahol nem csupán az összetételére derül fény, hanem arra is, hogy az az egészséges határon belül mozog-e.
Ugyanis legtöbbször sem a víz színén, sem a szagán, sem pedig az ízén nem érezni, hogy baj lenne vele.
Nagyon komoly fertőzéseket kaphatunk el, akár még járványok is lehetnek
- mondta Tamás, majd kiemelte, az árvizet leszámítva 2-3 évente egyébként is érdemes megvizsgáltatnunk, mit iszunk vagy éppen miben zuhanyzunk.

Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek

Új szerepben Gáspár Zsolti: Így neveli a következő generációt

ByeAlex nem tagadja, drogot találtak nála a rendőrök

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka