
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Egy családi tragédia miatt fel kellett adni az Ázsia Expresszt Cserpes Laurának és édesapjának. Az énekesnő nagymamáját baleset érte otthonában, kórházba került, de aztán hazaengedték, vagyis a kiutazáskor még úgy tűnt, minden rendben lesz.
Semmi nem utalt arra, hogy ne tudna minket megvárni, de aztán az élet átírta ezt a forgatókönyvet
– foglalta össze Cserpes István az édesanyjával történteket a hétfői Mokkában.
Laura még a repülést megelőző napon meglátogatta a nagymamáját, de egy belső megérzése már akkor azt súgta, hogy az lehet az utolsó találkozásuk, ettől függetlenül persze sokként érte a halálhír.
Apa és lánya az Ázsiában töltött időszakról is mesélt: Istvánt a katonai szolgálatára emlékeztette a verseny, így természetes volt számára, hogy nem nyavalyog semmiért, és ezt Laura is nagyszerűen megtanulta tőle.
A zenészben a műsor csak megerősítette az édesapjáról kialakult képet: valódi katonaként viselkedett, semmiért nem panaszkodott, és ismét bebizonyosodott, hogy „egy borzasztóan erős és céltudatos ember.”

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát