
Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai
Szeptember másodikán mintegy másfél millió diák kezdi meg az új tanévet, amit jónéhány változtatás és újítás előzött meg a nyári szünet alatt. Természetesen ez idő alatt mindent gondosan előkészítettek a gyerekek érkezéséig, sok olyan új szabály van azonban, amit a gyakorlatban csak hétfőn tudtak kipróbálni, így például a mobiltelefonokra vonatkozó kötelezettséget is. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár a hétfői Mokkában elmondta, miért tartották szükségesnek az új szabály bevezetését, valamint, hogy a jövőben milyen céljaik vannak a „telefon-tilalommal”.
Hetekkel ezelőtt, amikor először bejelentették a szeptembertől érvényes iskolai mobilhasználati korlátozást, hatalmasat sóhajtottak a diákok, az újabb generációk ugyanis szinte el sem tudják képzelni az életüket telefonjuk nélkül. Balatoni Katalin kifejtette, az egész világot érinti ez a probléma, az Európai Unióban hazánk ráadásul így is csak a tizenegyedik ország, amely bevezette az erre vonatkozó szabályozást.
Ez egy olyan társadalmi probléma, hogy egyrészt a gyerekeket is zavarja a figyelemben, a koncentrációban, tehát a tanulás folyamatában, egymást is zavarják és nagyon sok jelzést kaptunk pedagógusoktól is. Azt szeretnénk, hogy az ő munkájuk is egyszerűbb legyen ezáltal, a gyerekek is a tanulásra figyeljenek és ez tényleg egy olyan probléma, amire reagálni kellett
– jelentette ki a köznevelési helyettes államtitkár.
Balatoni Katalin a Mokkában ugyanakkor megemlítette, hogy eddig mintegy félmillió notebookot osztottak ki a tanulók részére, amivel megkönnyíthetik a tanulást, hiszen nem az a cél, hogy elzárják őket a digitális eszközöktől. „Azt szeretnénk, sőt, nagyon szeretnénk, hogyha tudatos felhasználóvá válnának a fiatalok és tanítási célokra igenis akár notebook, akár mobiltelefon használható a továbbiakban is” – magyarázta.

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval

Elhunyt Kolosi Tamás