
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
Fásy Ádám a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, és Magyarország egyik legnívósabb szépségversenyéről, a Magyarok Világszépéről mesélt a nézőknek, melyet idén Karcagon szerveznek meg.
A licenctulajdonos Szepesi Tiborral, a város polgármesterérével és Hubai Imrével, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés alelnökével látogatott el a TV2 kitelepült stúdiójába.
Elárulták, hogy a válogató már megvolt, több százan jelentkeztek, de csak 14 lányt választottak ki.
A szerencsések között, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és anyaországi magyarok is vannak.
A verseny egy turisztikailag is szépen felépített rendezvény, ugyanis számos érdeklődőt vonz majd oda a gyönyörű lányok hada.
Ráadásul több mint 20 előadó színesíti majd a programot, magas színvonalat biztosítva a nem mindennapi eseménynek.
Körülbelül 200 négyzetméteres ledfal, pazar kifutók és színpad emeli majd az ingyenesen látogatható este fényét, melyen elképesztő nyeremények zsebelhetők be.
A győztes ugyanis nem csupán egyeneságon jut ki a világversenyre, hanem kap egy új autót is, melyet örökre megtarthat.

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!