2025. december 02. kedd, Melinda, Vivien
3°C Budapest

Ikonikus zsűrivel indul a Sztárban sztár All Stars

10. jubileumi évadával érkezik a TV2 nagysikerű műsora a Sztárban sztár, amelynek idén rendhagyó, eddig még sohasem látott változatát kísérhetik nyomon heteken át a nézők. A Sztárban sztár All Starsban jönnek az eddigi évadok legendás versenyzői, és visszatérnek az ikonikus zsűritagok is. Az ítészek székeiben több éves kihagyás után újra helyet foglal Liptai Claudia és Hajós András, akiket a produkció első szériáiban láthatott a közönség, a 8. és 9. évadból Lékai-Kiss Ramóna, és Stohl András is, aki nemcsak zsűritagként, de versenyzőként is szerepelt korábban. Az ország házibulija a premier hétvégén egyből dupla élő show-val indul, szeptember 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap is várja Tilla a nézőket a képernyők elé.
Tenyek.hu
2024. augusztus 21., szerda 11:11
Vágólapra másolva!

A 2013-ban indult műsor eddigi 9 évadában számtalan versenyző bizonyította, mennyire tehetséges átalakuló művész. Meghökkentő produkciókból és vicces pillanatokból egészen biztosan most sem lesz hiány. Az énekesek rengeteg felejthetetlen pillanatot okoztak már eddig is a nézőknek és a zsűritagoknak egyaránt, és a különleges, jubileumi évadra összeállt ítészek már most tűkön ülnek, és várják az elképesztő színpadi show-kat.

– kezdte Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója, akitől a zsűritagok vették át a szót.

– mondta el Liptai Claudia, akitől a korábban már mellette helyet foglaló Hajós András vette át a szót.

– tette hozzá Hajós András.

A TV2 két műsorvezetője, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András is örömmel csatlakoztak az idén ősszel képernyőre kerülő élő show-khoz.

– folytatta Lékai-Kiss Ramóna.

– egészítette ki Stohl András a többieket a szeptember 7-én induló műsor kapcsán.

Ám nemcsak a hétvége tartogat izgalmakat, érdemes lesz hétköznap is a TV2-t választani, mert a csatorna szuperprodukciójában, az Ázsia Expressz ötödik évadában hétfőtől péntekig esténként nyolc kalandvágyó pár próbál szerencsét Fülöp-szigetek és Tajvan mesés vidékén, hogy megszokott, kényelmes életüket hátrahagyva megküzdjenek a 15 millió forintos fődíjért. Péntek esténként pedig a korábbi évekhez hasonlóan ismét jelentkezik az Ázsia Expressz kibeszélő műsora is. A hétköznaponként látható ázsiai kalandokat hétfőtől csütörtökig pedig a világhírű formátum, a Temptation Island, azaz A Kísértés, a párok próbája követi. A Kasza Tibor műsorvezetésével Thaiföldön forgatott reality-ben négy pár vállalkozik arra, hogy próbára tegye kapcsolatát. Az egzotikus környezetben húsz kísértő, tíz lány és tíz fiú tesz meg mindent azért, hogy a szerelmesek ne együtt térjenek haza.

Sztárban sztár All Stars premier hétvége szeptember 7-én és 8-án a TV2-n!

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk