
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Rubint Réka nemrégiben részt vett egy képzésen, melynek elvégzésével hangtál meditációs instruktor lett.
Az alakformálás királynője egyik barátnőjétől hallott a hangtálakról, aki Garábon járt, a világ legnagyobb példányánál.
Még ősszel egy kis ízelítőt is mutatott a TV2 stábjának, akkor Orosz Barbarát is különlegesérzés kerítette hatalmába.
Hétfőn azonban Réka újra ellátogatott a Mokkába, és bemutatta a tálak nyugtató dallamait, mi több, új eszközöket is megszólaltatott.
Egyebek között egy angyal hárfát és egy esőbotot is halhattak a nézők.
A rezgések jótékony hatással vannak az idegrendszerre, erre pedig már a háromgyermekes anyukának is szüksége volt.
Le kellett lassulnia, ugyanis túl sokat dolgozott, ami kezdett a mentális állapotának a rovására menni.
Így kitanulta a hangtál meditáció csínját-bínját és azóta nem csak magán, hanem vendégein is előszeretettel segít.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát