
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
Már messze nem csak a férfiak sportja, ugyanis egyre több nő kóstol bele a muay thai világába. Székely Anna válogatott versenyző a keddi Mokkában elárulta, a bátyja űzte ezt a harcművészetet, ő pedig 13 éves volt, amikor először kipróbálta, és azonnal beleszeretett.
Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője úgy véli, ez jóval több mint egy sport. Sokkal inkább egy életformának tartja, és egy olyan tevékenységnek, ami képes keretet adni az életnek nemtől függetlenül.
Örömmel tölti el, hogy egyre több érdeklődő, nagyobb kereslet és médiamegjelenés jellemzi a muay thait, a versenyeken elért nagyszerű eredményeknek köszönhetően pedig sokan felkapják a fejüket azok közül is, akik pár éve még azt sem tudták, hogy létezik ez a meglehetősen összetett harcművészet.
Elmondta, ha egy fiatal versenyzővé szeretne válni, először meg kell tanulnia a muay thai alapjait, és ha ezután az edző lát benne fantáziát, teszteknek veti alá, majd egy egyéves felkészülés veszi kezdetét. Székely Anna pályafutása is hasonlóan indult, miután Berkes Ádám az első edzését követően kijelentette, hogy világbajnokot csinál belőle.

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval