
Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője
Már javában zajlik a Magyarok Világszépe versenyének döntőjét megelőző bentlakásos felkészítőtábor, ahol a legszebb 14 lány több mint egy héten keresztül edz, tanul és fejleszti magát annak érdekében, hogy szombaton az ő fejére kerülhessen a korona. Csehy András, a Mokka riportere egy teljes napot töltött a lányokkal a karcagi táborban, hogy megmutassa, a felkészülés nem csak a szép mosoly gyakorlását jelenti.
Összesen 10 napot töltenek együtt a lányok, akik ez idő alatt szigorú napirendet követnek egészen reggeltől a 11 órás lámpaoltásig. A napjuk fontos része az edzés, formás idomaikat különböző sportokkal tudják tökéletesen tartani. Van, aki a futást vagy a pingpongot, más inkább a squasht, azaz a fallabdát választja, de többen járnak együtt az edzőterembe is. Pihenés gyanánt alkalmanként összegyűlnek a szaunában vagy éppen a medencében, de ebédelni is közösen járnak.
Kamerák figyelik minden léptüket, fotózások vannak, interjúk és koreográfiát is tanulnak emellett. 4 felvonásban fogják megmutatni magukat szombaton, lesz nemzeti viselet, koktélruha, estélyi ruha és természetesen bikini. Úgyhogy erre készülnek itt a lányok, elég húzós napjaik vannak, de azt gondolom, hogy mire odaérünk a fináléhoz, addigra be fog érni a munkájuknak a gyümölcse
– mesélte Fásy Zsüliett, akinek édesapja, Fásy Ádám volt évekkel ezelőtt a verseny ötletgazdája, de még ma is ugyanolyan szenvedéllyel és tisztelettel vélekedik a magyar nőkről, mint az első pillanatban.
A világon minden magyar hölgy szép, és én amúgy is elfogult vagyok a hölgyek iránt, a magyar hölgyek iránt, mert hiszem és vallom, hogy a mi lányaink nem csak szépek, hanem rettentő okosak is, nagyon műveltek
– fogalmazott az üzletember.
Fásy Ádám elmondta, a szombati döntőt egy látványos gálaműsorral is megfűszerezik majd, amelyen több mint 12 sztárfellépő szórakoztatja majd a zsűrit és a közönséget. Többek között Nótár Mary, Varga Viktor és Kis Grófo is színpadra áll majd, csak úgy, ahogy az üzletember zenekara a világhírű hegedűművész, Roby Lakatos vezetésével. A tét pedig a lányok számára hatalmas, a nyeremények mellett ugyanis a királynő képviseli majd hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen, emellett egy autó büszke tulajdonosa is lehet.

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval

Elhunyt Kolosi Tamás

Ismét a miskolci Európa legszebbje: Így néz ki az idei adventi villamos

Lékai-Kiss Ramóna pikáns témában fogadott a férjével

Drámák, izgalmak, cukiságok - érzelmi hullámvasút az állatkórházban

Leslie Mandoki nagy álma válna valóra, ha teljesülne születésnapi kívánsága