
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ahogy fejlődik a közlekedés, időről időre találkozhatunk új táblákkal az utakon, amik bár elsőre talán furcsának tűnhetnek, valójában, ha megismerjük, nagyon gyorsan hozzászokunk a látványukhoz. A kulcs viszont éppen a megismerésben van, sokan ugyanis elsőre nem feltétlenül vannak tisztában a táblák jelentésével, főleg, ha külföldi jelzésekről van szó.
Éppen ilyen az a tábla is, amit a HVG talált meg, és amiről még szerkesztőségünkön belül sem volt egyetértés, hogy vajon mit ábrázolhat.
De mielőtt még elárulnánk a valódi jelentését, kíváncsiak vagyunk az Ön tippjére is.
Nem, utcabálról és táncoló fesztiválozókról szó sincsen, ez a Németországban használatos kiegészítő tábla általában a parkolóhelyek jelzéseivel karöltve jelenik meg az utak mentén, ami nem mást jelent, mint hogy ezeken a helyeken kizárólag carsharing, azaz autómegosztó szolgáltatásban résztvevő kocsikkal engedélyezett parkolni.
Aki viszont ezt nem veszi figyelembe, komoly büntetésre számíthat, a közterület-felügyelet ugyanis 55 eurós, átváltva körülbelül 22 ezer forintos bírságot szab ki a szabálytalankodóknak.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát