
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Már szinte az egész világot bejárta együtt Rubint Réka és Schobert Norbi, különleges, sokszor álomszerű utazásaikról pedig követőikkel is rendszeresen megosztanak néhány kellemes pillanatot. Ezúttal Törökország felé vették az irányt, ahol fogyni vágyó követőikkel kapcsolnak ki néhány napra, de emellett azért a munkát sem hagyták teljesen maguk mögött. Rendszeresen tartanak edzéseket táborozóiknak, és igyekeznek olyan programokat szervezni, mely során a sport is központi szerepet játszik.
Éppen ezért a csapat szerdán raftingolni, azaz vadvízi evezésre indult, amit egy rövid gasztronómiai programmal is kiegészítettek. A fitneszedző a folyó partján fedezett fel egy helyi csoportot, akik feltehetően török lepényt sütöttek egy rögtönzött, tűzzel melegített vaslapon. Réka szerdán Instagram-oldalán mutatta meg, hogy azonnal beállt a nők közé segíteni, és lelkesen nyújtotta az előre begyúrt tésztát.
Réka ÁNTSZ vizsgálatot végez éppen. Igen, teljesen higiénikusan csinálják
– kommentálta a felvételt Schobert Norbi, aki a videóban követőiknek az egész folyamatot megmutatta.
Címlapfotó: Instagram/rekarubint

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát