
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Sáfrány Emese a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, ahol kisfiáról mesélt a nézőknek.
A kicsi Nolen a napokban lett 3 éves, amit egy óriási bulival ünnepeltek meg.
A zsúron a kisfiú barátai és rokonai is részt vettek, a kánikulának köszönhetően pedig egy medencében pancsoltak és sütkéreztek.
A büszke anyuka elárulta, hogy az ő gyermeke volt a „legvadabb” a partin, ami annak is köszönhető, hogy igazi kis vasgyúrót nevelnek belőle a mozgáskoordinációs feladatokkal, a légtornász mozdulatokkal és a focista apukájától ellesett labdagyakorlatokkal.
A Mokka stábjának mutatott videókból is jól látszik, hogy rengeteget foglalkozik gyermekével.
Azt egyelőre még nem tudja, hogy milyen sportban fog leginkább remekelni a nagyfiú, abban viszont biztos, hogy egyre több mozgásformát szeretne megismertetni Nolennel.
Most főleg arra koncentrálok, hogy így a mozgáskoordinációja, a testtudata, az egyensúlya, erőnléte már most alakuljon ki. És hát tényleg, egy elég masszív hároméves kisfiúról beszélünk
- ismételte Emese.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát