
Ez tényleg Tolvai Reni? A rajongók alig hittek a szemüknek
Egy balatoni fellépésére igyekezett Márió, a harmonikás, amikor műszaki hiba miatt félre kellett állniuk az M7-es autópályán. A kocsi rángatni kezdett, majd füst szállt fel mind a kipufogóból, mind a motortérből, így nem maradt más választásuk, mint hogy technikusával a leállósávba húzódnak – árulta el a keddi Mokkában.
Amikor Bock Attila felnyitotta a motorháztetőt, már hatalmas, 15-20 centis lángok pusztítottak. A zenész hirtelen bepánikolt, és ásványvízzel kezdte oltani a tüzet, amit nem is koronázott nagy siker.
Minden hangszert, személyes tárgyak, okmányt próbáltak kimenekíteni, és végül egy kamionos poroltóval sietett a segítségükre.
Szeretném mindenkinek a munkáját megköszönni
– fogalmazott Márió, aki abban reménykedett, többet tud majd mondani a műszaki hiba jellegéről, ám még csak kedden érkezik hozzá a kárszakértő. Egyelőre úgy sejtik, az olaj belefolyhatott a generátorba, ami tüzet eredményezett.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem sérült meg, és még a buli sem maradt el, ugyanis a harmonikás félórás késéssel ugyan, de odaért a helyszínre.

Ez tényleg Tolvai Reni? A rajongók alig hittek a szemüknek

„Ide a 10 milliót, meg a ciciket!” – de Cynthia álma itt véget ért

Hírek érkeztek Erdő Péter bíborosról, így van most

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla