
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Holp Rebeka, a Mokka riportere a Balatonban indította a hétfő reggelt Somhegyi Krisztián és kedvese, Viczián Viktória társaságában.
A szerelmesek ugyanis idén nyáron kétlaki életet élnek. Míg a sportoló csak hétköznap tartózkodik Pesten, hétvégén pedig Balatonbogláron, addig Viki szinte az egész szezont a magyar tenger mellett tölti.
A volt szépségkirálynő munkái ugyanis nem helyhez kötöttek, szerelmét azonban a hétköznapokon magához szólítja a főváros.
Elmondásuk szerint viszont ez a távolság nincs negatív hatással a kapcsolatukra, mi több, Krisztián élvezi is olykor az egyedüllétet.
Ennek ellenére imádnak együtt programozni, már több utazást is lefoglaltak őszre és tavaszra is.
Sőt, ha tehetik a testmozgásra is közösen szakítanak időt.
Még a kánikulában is beiktatnak egy-egy konditermi vagy kardió jellegű mozgásformát.
Ám ezek mellett természetesen a Balaton adta lehetőségeket, az úszást és a sup-ozást is gyakran beiktatják.
Címlapfotó: TV2Play.hu

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát