2026. február 28. szombat, Elemér
14°C Budapest

Kés alá feküdt Molnár Anikó, megmutatta a végeredményt

Végig ébren volt.
Tenyek.hu
2024. július 09., kedd 15:07
Vágólapra másolva!

Megműtötték nemrég Molnár Anikót, ugyanis nem volt elégedett a nyakán lévő megereszkedett bőrrel. A modell egy nagy, közel 30 kilós fogyás óta szenvedett a problémától, és már elege volt belőle, hogy a képeken is látszott a ráncos, lógó testtájéka.

Az egykori valóságshow-szereplő a keddi Mokkában elárulta, a fülénél kellett ejteni egy néhány centis vágást. A műtét alatt végig ébren volt, sőt, beszélgetett is, hiszen az altatás helyett csak helyi érzéstelenítést választott.

Molnár Anikó hozzátette, két-három napig még a fájdalomcsillapítók sem hatottak, ami miatt az operáció utáni első éjszaka egy percet sem aludt.

– magyarázta.

A modell szeretne önazonos maradni, és nem titkolta el, hogy plasztikai beavatkozásnak vetette alá magát, ugyanis szerinte 50 felé már nincs értelme tagadni az ilyesmit. Folyamatosan küzd a súlyával, ami az idő múlásával együtt nagy ellensége a feszes bőrnek, ezért korrekcióra még visszatérhet az orvoshoz, ugyanakkor „agyonműttetni” nem szeretné magát.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk