
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
Néhány nappal ezelőtt óriási örömhírt közölt Leslie Mandoki, a világhírű magyar zenész bandája Szent István ünnepe alkalmából Budapest szívében, a Bazilika előtti téren, augusztus 18-án 19 órától ingyenes koncerttel várja az érdeklődőket. Korábban elárulta, óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy a Soulmates újra szülőhazájában játszhat, ráadásul a keddi Mokkában elmondta, Budapest a lemezbemutató turnéjuk egyik állomása, így legújabb albumáról, a Memory Of Our Future-ról több dalt is eljátszanak majd.
Leslie Mandoki úgy fogalmazott, az album nagyon fontos üzenetet képvisel, hiszen ma érezhető, hogy a világ elveszett a krízisek labirintusában, ehhez pedig a zene az iránytű. Zenészként felelősnek érzi magát abban, hogy a fiatalabb generációknak is átadhassa ezt az iránytűt, és önfeledten, átadva magukat a zenének, csak élvezzék a koncertet.
A mai 18-20 éves gyerekek adott a világ ezzel az úgynevezett okostelefonnal, egy olyan készülék, ami teljesen rabul ejti őket és csak nagyon röviden tudnak odafigyelni bármilyen üzenetre. Ez a mi generációnknak a hibája, úgyhogy most tulajdonképpen kézen kell fogni a gyerekeket és vissza kell őket vezetni oda, hogy meghallgassanak bennünket. És most, hogy augusztus 18-án koncert lesz megint a kis „szabadtéri klubbunkban”, akkor visszahozzuk ezt az életérzést, új dalokkal
– mesélte a Mokkában a világhírű producer.
A koncerten a közönség élvezheti a világhírű, zseniális csapat laza játékát, a kompozíciós érettséget és a kifinomult, harmonikus szerkezetek találkozását a jazz-rock virtuózok nagyszerű szólóiban. Az album a mostani vészterhes időkről szól és arról, ami minket összetart, és nem arról, ami szétválaszt.
Az új lemez teljesen analóg technikával készült, a zenei szabadgondolkodók dalszövegei a kortárs világválságokat célozzák meg, beleszúrva a közönyös társadalom oldalába, hogy üzenetüket közvetítsék. „Hangosak maradunk a szabadságért és a békéért!” A „We Stay Loud" című dal arra buzdít, hogy legyünk bátrak, és ragaszkodjunk a szenvedélyünkhöz, válasszuk a zajos ellenállást a konformitás helyett.
Leslie Mandoki számára a zene mindig is a szabadság iránti vágy kifejeződése volt, különös hangsúlyt fektetve a békére. A Soulmates világszerte társadalmi tudatosságot keltett, beleértve korábbi albumaikat is, az Utopia For Realists, a Living In The Gap és a Hungarian Pictures címűeket is. Az ügy az emberség, az üzenet a megértés és a zene tökéletes közvetítő.

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!