
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Bár már hosszú évszázadokkal korábban is ismerték a délutáni alvást, amivel a hőség és az égető nap ellen igyekeztek védekezni, hivatalosan mégis az előző évszázadra tehető a spanyol szieszta kialakulása, amit azóta már Olaszországban és több más országban is előszeretettel alkalmaznak. A délutáni alvást elsősorban a rendkívüli forróság miatt vezették be, az emberek ugyanis az égető napsütésben nem tudták folytatni a munkát, így kénytelenek voltak árnyékba vonulni általában déltől egészen délután három óráig.
A tűző napsütés viszont már hazánkban is egyre nagyobb problémát jelent, a nyarak pedig évről évre egyre forróbbak a globális felmelegedésnek és sok más tényezőnek köszönhetően. A 25-30 Celsius-fokot meghaladó hőmérséklet komolyan megterheli még az egészséges emberek szervezetét is, amit a munkavégzés ráadásul még tovább fokoz, különösen a szabadtéren, tűző napon végzett fizikai munkák esetén. Hazánkban a rendkívüli hőség esetén történő munkavégzésre többféle jogi szabályozás létezik, ám a szieszta egyelőre még nem szerepel közöttük.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Habár Spanyolországban már egyre többen ellenzik a délutáni pihenést az énidő eltűnése és emiatt a hosszúra nyúló munkanap miatt, hazánkban továbbra is sokan vannak, akik ezek ellenére is szívesen bevezetnék a hétköznapokba.
Ön hogy gondolja, jobb lenne bevezetni hőség idején a kötelező délutáni pihenést?

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát