
Így még senki nem látta Vastag Csabát, fotóján ámulnak a rajongók
Nem tűr tovább Molnár Anikó! A szexi modell besokallt és jogi lépéseket fontolgat. Az egykori Nagy Ő-t csúnyán kihasználták.
Eszembe nem jutott, hogy ez az ember engem át fog verni. Eszembe nem jutott abban a pillanatban még utána sem, hogy ez egy lehúzás volt
– kezdte a történetet Anikó.
Anikótól egy jó barátja pénzt kért kölcsön. Ő pedig adott neki. Utólag azonban azt mondja túl jóhiszemű volt. Az ugyanis, hogy másnak pénzt adjon, új dolog volt neki. Nem számolt a következményekkel, pedig így utólag nézve kellett volna.
Mióta Anikónak bejött az élet anyagilag, azóta nem csak a férfiak, de a kölcsönkérések is megszaporodtak az életében.
Amikor egy ismerőse segítséget kért tőle, rögtön igent mondott és kinyitotta tárcáját. Csaknem egy havi fizetést adott oda barátjának.
November elején utaltam át neki ezt a pénzt és mondom teljesen jóhiszeműen, jóindulatúan, csupa szívvel utaltam neki. Tehát nem is nagyon vártam, hogy végig mondja, meg magyarázkodjon, meg a miérteket mondja, mert úgy voltam vele, hogy tudom, hogy milyen kellemetlen dolog kölcsönkérni
– tette hozzá.
Aztán jött a feketeleves. A várt visszafizetés sosem jött el. Indokok persze mindig voltak. Már amikor el lehetett érni a szívességet kérő barátot.
Az utcán nem egyszer volt, hogy láttam, szembe jött velem. Elfordította a fejét. És akkor a negyedik alkalommal bepöccentem. Próbáltam őt felhívni. És mondta, hogy este felhívlak. Na ez volt két hónapja, hogy este felhívlak. Szóval ment ez az eltűnögezgetés és amikor ugye kiraktam ezt a posztot, akkor érdekes 5 percen belül fel tudott hívni, hogy ez most mire volt jó. Még majd, hogy nem ő kért számon”
– mesélte Anikó, aki a pénzt azóta se kapta vissza. Időközben ráadásul kiderült, hogy a férfi másokkal is ugyan ezt eljátszotta. Anikónál ekkor telt be a pohár.
A feljelentést még nem tettem meg, mert volt jobb dolgom is, minthogy most oda rohangáljak meg van is de meg fogom igazából. Meg fogom mert ez bántja az önérzetemet. Hogy nem tettem vele soha semmi olyat, ami miatt hazugsággal kellett belőlem pénzt kicsalni
– fűzte hozzá.
Anikó a kezébe veszi az irányítást. És bár sokan kérnek tőle kölcsön, ma már kétszer is meggondolja kinek adjon.

Így még senki nem látta Vastag Csabát, fotóján ámulnak a rajongók

Brutális luxusautó tűnt fel a magyar utakon, közel sem ismeretlen a gazdája

Meghalt a kitüntetett filmsztár, egy ország búcsúzik tőle

Hír érkezett az állapotáról, így néz ki borzalmas balesete után a magyar zenész felesége

Így „lépett le” Magyarországról a titokzatos égi vándor, hajnalban látthatták utoljára

Csak Palik László meg ne tudja… – Azóta már lehet, hogy a műsorvezetőhöz is eljutott a hír

Szavazzon Ön is! Most eldől, melyik a legszebb nevű magyar település

Eltört a mécses a TV2 adásában, Anikó még nem tette túl magát a búcsún

Meghalt Marosi József

Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez

Megtörte a csendet Victoria Beckham: Mindig szerettük a gyerekeinket

Csepregi Éva titokzatos kincset vitt a Kincsvadászokba, története mindenkit megérintett