
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, márciustól Szabó Zsófi erősíti a TV2 reggeli műsorának csapatát.
A Mokka új háziasszonya pár hete debütált először hosszú idő után az anyacsatornáján, péntek este azonban a Szerencsekerék vendége volt.
Az adás szórakoztató és izgalmas pillanatokat tartogatott, mi több, Zsófi még a végjátékba is bejutott.
Ott azonban már kevésbé remekelt, a feladványt ugyanis próbálkozásai ellenére sem sikerült megfejtenie.
Pedig egy számára közel sem ismeretlen szó, a 'súgógép' fogott ki rajta.
Én a végét tudom, veled együtt játszottam. Fejtsük meg!
- mondta Kasza Tibi, aki az idő lejárta után fel is fedte az alsó sort, majd végül hosszas találgatások utána mindketten feladták a “küzdelmet”.
Súgógép a stúdióban
- hangzott el csalódottan a bájos műsorvezető szájából, aki a játék közben összegyűjtött összegén kívül további egymillió forinttól esett el.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát