
Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el
Jákob Zoli már a fél világot bejárta, azonban vasárnap új úti cél helyett ismét a Turai kastélyhoz vezette tűzpiros paripája.
A milliárdos üzletember ugyanis egy éve forgatta a TV2 sikerműsorát, a Bachelor – A Nagy Ő című produkciót, melynek a varázslatos épületegyüttes adott otthont.
A társkeresés akkor nem sült el a legjobban, mindenesetre újra bejárta a helyszínt, már nosztalgikusan.
Visszaemlékezéséről videót is készített, melyet – kis kulisszatitkok mellett – rajongóival is megosztott.
Visszajöttem nosztalgiázni egy kicsit! Ha hiszed, ha nem, ha újrakezdhetném, újrakezdeném! Turán vagyunk újra a kastélyomban, egy év után jöttem vissza. Egy hónapon keresztül 19 lánnyal voltam egyszerre, egyedül férfiként
- mosolygott Jákob Zoli.
És egy 100 fős stáb kamerákkal körbevett. Én nagyon élveztem ezt a forgatást. Akárkinek akármi jött le belőle, a forgatás mindig vidám volt. Egyedül a rózsaceremóniákon, amikor el kellett küldeni lányokat, akkor volt szomorúság, de ők tudták előre, hogy ez lesz
- folytatta gondolatait, majd kitért az új Nagy Ő személyére is.
Azt hallottam, hogy a producereknek nehéz dolga van, mert a tavalyi Nagy Ő nagyon magasra tette a lécet
- zárta monológját magára célozva.
Címlapfotó: Jákob Zoltán hivatalos Instagram-oldala

Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap

Meghalt Jancsik Ferenc

Izgalmas fináléval búcsúzik szombaton A Nagy Duett

Jön a párbajok éjszakája - kiderül, hogy Bajnok vagy Kihívó lány búcsúzik

A mi történetünk: Oláh Gergő és a zene közösségteremtő ereje

Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra

A Szentatyának, XIV. Leó pápának hegedült Mága Zoltán – történelmi pillanat a Vatikánban