
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Orosz Barbara és francia férje életében hamarosan új fejezet nyílik, hiszen a Balatonon megtalálták közös álomotthonukat, melynek felújításába idén tavasszal vágtak bele. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a szerelmesek már nyáron beköltözhetnek a badacsonyi házba.
Mivel a Mokka műsorvezetője jelenleg távkapcsolatban él, – férje főként külföldön tartózkodik – neki kell a fővárosból rendszeresen lejárnia ezt-azt felmérni és a szakemberekkel egyeztetni.
Barbi a minap a festői kilátással rendelkező telekről jelentkezett be Instagram-oldalán, amelyen látható a csodálatos magyar tenger, valamint a folyamatosan zajló munkálatok.
Kicsit koszosan, jólesően hulla fáradtan vezetek haza Pestre lehúzott tetővel
– kezdte gondolatsort a gyönyörű műsorvezető, majd hosszasan kifejtette az új otthonukhoz fűződő érzéseit és jövőbeli terveit.
Most úgy érzem, igazán megérkeztem
– zárta Barbi a sorokat.
Borítókép: TV2 Mokka

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát