
Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor
Meghalt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője, aki a legendás alkotásban Kuksit formálta meg, emellett több magyar filmben is játszott gyerekszínészként. Horváth László május 8-án hunyt el - tudatta fia, Horváth Tamás az MTI-vel.
Búcsúzunk Kuksitól, a Valahol Európában című film egyik kedvenc karakterétől
- olvasható a közleményben.
Horváth László 1940-ben született Budapesten, tehetségére Radványi Géza rendező figyelt fel és ezt követően számos magyar filmben szerepelt, köztük az Én és a nagyapám című alkotásban (1954). Horváth László 1956 után Münchenben élt, reklámfilmeket készített, és nagy filmekben rendezőasszisztensként dolgozott. Az 1980-as évek közepén ismét visszatért Budapestre. Jó barátságban volt Radványi Géza és Makk Károly rendezővel, valamint gyerekkori barátjával, Bunyik Bélával, a Hungarian Film Fesztivál alapítójával - áll a közleményben.

Fotó: NFI
Radványi Géza 1947-ben készült, klasszikussá vált Valahol Európában című, háborús árvákról szóló munkája a magyar filmtörténet egyik legnagyobb nemzetközi sikert elért alkotása. A stábban a korszak sok nagy alkotója benne volt, és a következő generáció legjelentősebb tagjai is segédkeztek. A filmet huszonkilenc országban mutatták be, külföldön is nagy sikert aratott, többek között a locarnói és a velencei filmfesztiválon is láthatta a közönség.
A Valahol Európában 2000-ben, a hazai filmes szakma választása szerint, bekerült minden idők legjobb 12 magyar alkotása közé. Radványi Géza (1907-1986) 100. születésnapja alkalmából a magyar Nemzeti Filmarchívum restaurálta a háború után első és legsikeresebb nagyjátékfilmjét - idézik fel a közleményben. Az imdb.com mozis adatbázis szerint Horváth László filmjei között van a Valahol Európában, valamint az Én és a nagyapám mellett a Díszmagyar (1949), a Teljes gőzzel (1951), az Ifjú szívvel (1953) című alkotás, valamint a Kicsik-nagyok öröme című rövidfilm (1953).
Forrás: MTI

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett