
Így „lépett le” Magyarországról a titokzatos égi vándor, hajnalban látthatták utoljára
A testi és lelki meztelenség témájára épül a Next Top Model Hungary vasárnapi adása. A műsor két zsűritagja a pénteki Mokkában elárulta, a feladat miatt komoly feszültség alakult ki a versenyzők között.
Abban a két szakember egyetértett, hogy senki sem lesz kevésbé profi attól, hogy nem dobja le a textilt. Fontos szempontnak tartották ugyanakkor, ha valaki bevállalta, ugyanis ez ugyanolyan feladat a verseny során, mint az összes többi.
Úgy vélik, nem mindegy, hogy az ember milyen helyzetben, mikor és ki előtt vetkőzik le, ugyanis teljesen más jelentéssel bír különböző szituációkban.
Szerintem, ha csak a magamutogatásról szól a meztelenség, az ott számomra véget is ér
– magyarázta Merő Péter divattervező.
Tombor Zoltán divatfotós egyenesen azt állította, hogy aki csak a nagyobb követőtábor érdekében teszi közszemlére a mellét vagy fenekét, abból sosem lesz jó modell. Ha viszont van tartalom és művészi érték mögötte, az egészen más megvilágításba helyezi a vetkőzést.
A műsor egyik legfontosabb célja, hogy egyértelművé tegye mindenki számára, hogy a szépség nem minden, hiszen a modellé váláshoz ugyanolyan nagy jelentősége van a jellembeli erősségeknek, mint a külsőségeknek.
A zsűritagok kiemelték, hogy az elmúlt tíz évben nagyon sokat szigorodott a szakma, sokkal szemérmesebbé vált többek között a Me Too-mozgalom miatt. A profi világban ma már nem lehet bizonyos munkákat elvégezni egy életkor alatt, mert annak jogi következményei vannak. Ezzel szemben a médiában rengeteg a meztelenség, ami furcsa kettősséget eredményez.

Így „lépett le” Magyarországról a titokzatos égi vándor, hajnalban látthatták utoljára

Csak Palik László meg ne tudja… – Azóta már lehet, hogy a műsorvezetőhöz is eljutott a hír

Szavazzon Ön is! Most eldől, melyik a legszebb nevű magyar település

Eltört a mécses a TV2 adásában, Anikó még nem tette túl magát a búcsún

Meghalt Marosi József

Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez

Megtörte a csendet Victoria Beckham: Mindig szerettük a gyerekeinket

Csepregi Éva titokzatos kincset vitt a Kincsvadászokba, története mindenkit megérintett

40 éves lett Dér Heni, elárulta, mi tartja életben

Átszervezés a TV2-nél: megszűnik a hírigazgatói poszt

Doppingellenőrzés az Exatlon forgatásán - ma eldől, holnap ki párbajozik

Így néz ki most Rubint Réka, elképesztő a változás – Fotó