
Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta
Napról napra egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy hivatalosan is elkezdődjön a nyár, ezzel együtt pedig a nyaralások szezonja. Bár sokan már most túlvannak az idei nagy utazáson, a legtöbb ember szeret a legnagyobb kánikula alatt hűsölni a tengerparton, ami ugyan a Balatonon is nagyon szórakoztató, sokan inkább a külföldi helyszíneket választják úti céljuknak.
Az ilyen hosszú nyaralásokat viszont kellően előre meg kell tervezni, a bőrönd bepakolása mellett ugyanis a szükséges dokumentumokat és iratokat is kellő alapossággal át kell nézni. Az egyik legfontosabb lépés az útlevél, sok esetben ugyanis nem elegendő, hogy az utazás ideéig érvényes az irat, egyes esetekben még hat hónapot rá kell számolnunk a visszatérés dátumára. Éppen ezért érdemes kétszer ellenőrizni hivatalos irataink érvényességét, a brit útlevéllel rendelkezők figyelmét pedig kiemelten felhívták, hogy a Brexit előtt kiállított vörös borítójú okmány rövid lejárata befolyásolhatja az utazást – írja a LadBible.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ettől függetlenül felhívták az Egyesült Királyságban élők figyelmét, hogy az esemény után kiadott kék borítójú útleveleket is érdemes lehet ellenőrizni, hogy az okmány érvényessége biztosan ne befolyásolhassa a nyaralást.

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban