
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Sokszor kerül váratlan helyzetekbe az Ázsia Expressz stábja a Fülöp-szigeteken annak ellenére, hogy a forgatás rendszerint egy előre eltervezett, gondosan összeállított napirend szerint halad. Ördög Nóra minden nap egyperces videókban vezeti be követőit a műsor készítésének kulisszái mögé, amikből kiderül, hogy adódhatnak olyan esetek, amikre a csapat nincsen teljesen felkészülve. Természetesen ezeket a helyzeteket gyorsan megoldják, de pillanatnyi riadalomból azért egyáltalán nincsen hiány.
A műsorvezetőnő szombati Instagram-bejegyzésében azt írta, minden nap többször eluralkodik a csapaton a pánik, vagy azért, mert késve indulnak el, vagy mert feje tetejére áll Nóri asztala, vagy esetleg azért, mert ki híján elütötték őket a forgalmas úton, ahol egyáltalán nincsen biztonságos gyalogátkelőhely. Mindezeken felül azt is megmutatta, hogy a minap a part közelében egy furcsa hajóra lettek figyelmesek.
Azon gondolkodunk, hogy az ott a távolban egy hadihajó-e
– mesélte videójában, majd követőinek is megmutatta a laikusként katonainak tűnő járművet.
A sok riadalom ellenére nem történt nagy baj , és veszélybe sem került egyetlen versenyző vagy stábtag sem, így a munka a megszokott ritmusban folytatódhatott tovább.
Címlapfotó: Instagram/ordognora

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát