
Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról
Már javában zajlik az Ázsia Expressz forgatása a Fülöp-szigeteken, ami nem csak a versenyzőknek, de a műsor készítőinek is megterhelő feladat. Meg kell barátkozni egy új kultúrával, a helyi ételekkel és a saját ágyukat is el kell felejteniük a forgatás idejére.
Ördög Nóra a kiutazás pillanatától minden nap egyperces videókban vezeti be követőit a kulisszák mögé, és azt sem titkolja, milyen nehézségekkel küzdenek meg a munka során. Hétfői beszámolójában elárulta, bár a napjuk nagyon korán, már hajnalban elkezdődik, a kevés pihenőidejük közben is előfordulnak nem várt akadályok. Így volt ez hétvégén is, amikor a hotelükben az éj közepén elszabadult egy vízpumpa.
Jó reggelt! Látszik a fejemen, hogy ez az éjszaka nem volt túl hosszú
– mondta videójában nem sokkal az ébredés után. A nehezen indult reggel ellenére mozgalmas nap elé néztek, a stáb ugyanis vidékről visszatért a fővárosba, Manilára. Sok időt itt sem töltenek majd, hiszen hamarosan tovább utaznak Ázsia más helyeire is, ahol a versenyzőkre még több és még izgalmasabb feladatok várnak.
Címlapfotó: Instagram/ordognora

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról