
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
Megnyitotta első üzletét Ambrus Attila, a keramikus feleségével kezdett közös kalandba Szentendrén, amivel egy nagy álmukat váltják valóra. A korábbi bankrabló a börtönben tanulta ki a keramikus mesterséget, amit azóta profi szinten végez, portékáival pedig hosszú ideje járja az országot.
A Viszkis évekkel ezelőtt tért jó útra, családot alapított és ma már szerényen éli mindennapjait. A szerdai Mokkában Ambrus Attila elárulta, nagyon sokat tanult a hibáiból, a rendszerből és sokáig elemezte azt is, hogyan tudta saját magát kirángatni a gödörből, amibe belekerült. Felesége is azt tapasztalja, hogy Attila rengeteget foglalkozik a gyerekekkel és úgy érzi, az „új életét” teljes mértékben az önzetlen szeretet és a játékos könnyedség jellemzi. Az első lépések azonban nem mentek ilyen egyszerűen, a keramikusnak ugyanis bizonyítania kellett a nála húsz évvel fiatalabb nő felé.
Egy fél évig udvarolt nekem és az mellett nagyon sokat beszélgettünk, kalandoztunk és sportversenyeket csináltunk egymással és tulajdonképpen időt hagytunk egymásnak. Én is tudtam, hogy nem olyan könnyű neki most bármihez is alkalmazkodnia, nekem sem volt egyszerű alkalmazkodnom az ő múltjához, illetve a korkülönbséghez
– mesélte Réka.
Az újonnan nyílt boltja tehát hatalmas mérföldkő az egykori bankrabló életében, családi üzletükben ugyanis többek között saját portékáit árulja. „Azt gondolom, hogy egy óriási dolog nem csak az én életemben, hanem a feleségemében és a közös életünkben is” – fogalmazott a Viszkis.

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval