
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Németh Lajos Csehy András társaságában fejtegette az időjárás alakulását a szerdai Mokkában, miközben medvehagymát gyűjtögettek a soponyai kiserdőben.
A meteorológus rámutatott, a Dunántúlon, többek között a Balaton térségében 60-80 kilométer per órás széllökések alakítják az időjárást, és valamelyest felfrissítik a levegőt.
A HungaroMet éppen ezért elsőfokú riasztást adott ki a Dunántúl jelentős részére, egész Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Zala vármegyére, valamint Fejér, Somogy és Vas vármegye számos járására.
Emiatt fordulhat elő, hogy jelentős hőmérséklet-különbségek tapasztalhatóak az ország egyes vidékei között, hiszen míg keleten maradnak a rendkívülinek mondható 25-27 Celsius-fokos maximumok, addig nyugaton visszaesnek a csúcsértékek a tavasz közepén normálisnak számító 15 és 20 fok közé.
Németh Lajos ugyanakkor hozzátette, csütörtöktől ismét a melegedésé lesz a főszerep, olyannyira, hogy vasárnap és a jövő hét kezdetén egyes helyeken már 28-30 fokot is mérhetnek. Ekkor viszont egy klasszikus, erős hidegfront érkezik meg hazánkba, ami az évszaknak megfelelő időt varázsol.
A szakértő világossá tette, nincs könnyű dolguk a meteorológusoknak, hiszen a tavasz alapján nem lehet megjósolni, milyen lesz a nyár. Ami viszont biztos, hogy a helyzet aggasztó, ugyanis az Alföldön már most szárazsággal küzdenek, pedig a kukorica és a napraforgó vetéséhez szükség lenne csapadékra.

Fotó: HungaroMet

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát