
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Nehéz időszakon megy keresztül Ráthonyi-Palácsik Tímea, ugyanis néhány évvel ezelőtt első férjét, Andy Vajnát veszítette el, nemrégiben pedig nagymamája szorult kórházi ápolásra.
A magánéleti gondjai mellett viszont nap mint nap az őt ért internetes bántalmazások, negatív hozzászólások, esetleges lejárató cikkek tömkelegével is szembe kell néznie.
Pénteken azonban betelt a pohár az üzletasszonynál. Kendőzetlen őszinteséggel és mély felháborodással adta a sajtó tudomására: Elege van!
Elegem van, hogy egy bizonyos szennylap évtizedek óta bánt és le akar járatni engem gyakran hamis állításokkal teli összeollózott anyagokkal úgy, hogy egyik politikai oldalhoz sem tartozok. Elővettek egy több mint 18 éves sztorit, amikor a naiv 20-as éveimben jártam és az egyetem után hostesskedtem rendezvényeken, hogy a lakbéremet ki tudjam fizetni
- kezdte megrendítő vallomását, melynek 24 órán át elérhető Instagram-történetében adott hangot.

Forrás: Ráthonyi-Palácsik Tímea hivatalos Instagram-oldala
Andyt a Nobu étterem megnyitója kapcsán ismertem meg egy közös ismerősön keresztül, amikor hostesseket kerestek a nyitó ünnepségre. Magyarország nagyon kicsi, szinte mindenki ismer mindenkit. Arról viszont sajnos nem írnak, hogy Andy alatt és után hány beteg gyereknek és állatmenhelynek segítettem. Ha nem lett volna a mi párosunk, nem tudtam volna ennyit segíteni a rászorulóknak. Jó lenne, ha többet nem bántanának...
- reagált az őt ért sérelmekre.
Címlapfotó: Tények Archív

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát