
Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez
Papp Gabi, a Next Top Model Hungary egyik versenyzője a műsorba való jelentkezésekor élete egyik legfájdalmasabb élményét is megosztotta a zsűrivel, miszerint egy balesetben elvesztette a jobb fülét.
A bájos lány megtanult együtt élni szépséghibájával, sőt, nem gyengeségként, hanem belső erőként, büszkén tekint hegeire.
Éppen ezért a verseny minden egyes feladatát emelt fővel, akadályokat legyőzve igyekszik teljesíteni.
A vasárnap esti adásban azonban egy pillanatra megingott a bátorsága. Először csótányokkal kellett fotózkodnia annak ellenére, hogy fóbiája van tőlük, majd pedig az nehezítette meg a dolgát, hogy kutyák rohamozták meg a TV2 stúdióját.
Egy őszi hangulatú kifutón, négylábúak sétáltatása közben tökéletes catwalk-ot, azaz kifutón való vonulást kellett bemutatniuk.
A kérés teljesítése előtt viszont elárulta egyik versenytársának, hogy az a baleset, melyben elvesztette fülét, egy kutyatámadás volt.
Tudom, hogy nem fogok hirtelen mozdulatot tenni, nem guggolok le, nem hajolok bele egy idegen kutyának az arcába, tehát tanultam a saját hibámból
- mondta a kamerának Gabi, majd elárulta, hogy félelmét azzal győzte le, hogy több mint félévvel ezelőtt vettek egy kutyát, ami rengeteget segített traumája feldolgozásában.
Címlapfotó: TV2 Next Top Model Hungary

Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez

Megtörte a csendet Victoria Beckham: Mindig szerettük a gyerekeinket

Csepregi Éva titokzatos kincset vitt a Kincsvadászokba, története mindenkit megérintett

40 éves lett Dér Heni, elárulta, mi tartja életben

Átszervezés a TV2-nél: megszűnik a hírigazgatói poszt

Doppingellenőrzés az Exatlon forgatásán - ma eldől, holnap ki párbajozik

Így néz ki most Rubint Réka, elképesztő a változás – Fotó

Így találkozott várandós lányával Szandi, szem nem marad szárazon – Videó

Meghalt Kovács László

Bondár Anna nagy lehetősége: bosszút állhat Olijnyikován

Az MLSZ a következő idénytől bevezeti az osztályozót az NB I-ben

,,A szívünk csordultig boldogsággal” – Második gyermekével várandós az egykori műsorvezető