
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Varga Viktor énekes és Kovács Emil producer a kedd reggeli Mokka vendégei voltak, és közös projektjükről meséltek a nézőknek.
Elárulták, hogy hosszú évek óta jó barátságban vannak, így amikor Viktor budakalászi birodalmát elmosta a Duna, náluk húzta meg magát.
A vendégeskedése azonban nem múlt el nyomtalanul, amikor idejük engedte, Emil stúdiójában alkottak maradandót.
Közösen megálmodtak egy Las Vegas-i showt.
A koromnál fogva ezek a 70-es, 80-as, 90-es évek világslágerei azok megérintettek, aztán jött egy álom és akkor összeraktunk egy ilyen funky, soul, R’n’B, hip-hop…eljöttünk egészen napjainkig, hogy azért tényleg mindenkit megérintsünk
- mesélte a lelkes producer.
Az előadást azonban öt dögös díva fogja színesíteni Horányi Juli, Singh Viki, Ambrus Rita, Kollányi Zsuzsi és Bencsik Tamara személyében.
Állok elébe, a nőket szeretem és a showt is szeretem csinálni, boldog vagyok ettől
- reagált Viktor arra a tényre, hogy egyszerre öt nővel lép majd színpadra.
Az aranytorkú tehetségeken kívül viszont amerikai autók és profi táncosok is segítenek majd megidézni az évtizedeken átívelő életérzést, nagyjából 120 ember dolgozik a projekten.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát