2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
7°C Budapest

Újabb részletek: Kiderült, mi vezethetett az Esztergom-Nyerges Rallyn történt tragédiához

Megszólalt egy szakértő az ügyben, de a pontos körülményekre majd a rendőrségi vizsgálat derít fényt.
Tenyek.hu
2024. március 25., hétfő 12:02
Vágólapra másolva!

Tragikus kimenetelű baleset történt az Esztergom–Nyerges Rally vasárnapi futamán Lábatlan és Bajót között. Az egyik versenyautó letért az útról, majd a nézők közé csapódott. Összesen négyen, három férfi és egy nő vesztette életét.

Georg Spöttle a szerencsétlenséggel kapcsolatban a hétfői Mokkában elmondta, sokszor az emberi fegyelmezetlenség vezet katasztrófához. Ugyan a rendőrségi vizsgálat még folyamatban van, így semmit nem lehet készpénznek venni, a biztonságpolitikai szakértő szerint nagyon sok múlik a szurkolók magatartásán.

A raliversenyek elkerített, épített pályák helyett országutakon zajlanak, és bár a szervezők megpróbálnak minél biztonságosabb körülményeket teremteni, kordonokkal vagy szalagokkal elkeríteni a kockázatos helyeket, jobbára a közönség kezében van a saját épsége, hiszen nem lehet minden tizedik méterre őrt állítani.  

– magyarázta Georg Spöttle.

Kiemelte, nemegyszer lehet látni, hogy a drukkerek bemerészkednek az elkerített területekre is, sőt, gyereküket is viszik magukkal, amivel őket is életveszélybe sodorják.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk