2025. november 13. csütörtök, Szilvia
6°C Budapest

Elképesztő átalakuláson ment keresztül Tóth Andi

Volt szende tinédzser, útkereső húszas évei elején járó énekesnő, depressziós és egy időben még az alkoholizmussal is meggyűlt a baja. Mindeközben a teste is változott, kerekded idomaiból mostanra szinte csontsovány lett. Tóth Andiért ezért talán jobban aggódnak a rajongói, mint valaha. Tíz éve van a pályán, de ennél sokkal több mindenen van már túl. De hogy hogy bírja mindezt, azt elmondta a Tények Pluszban.
Tenyek.hu
2024. március 15., péntek 08:26
Vágólapra másolva!

Tóth Andi 2018-ban tűnt fel először a TV2 képernyőjén. Kerek idomaiért és babaarcáért férfiak ezrei bolondultak. Sokáig úgy tűnt, hogy az énekesnő fantasztikusan érzi magát a bőrében, még a szerelem is rátalált.

2019-ben a Legbátrabb párosban, Szabó Ádám oldalán küzdött, hogy végül övék legyen a főnyeremény. Andi bátran mutatta meg magát fürdőruhában és becsülettel teljesített minden feladatot.

2020-ban a Sztárban Sztár színpadán már láthatóan vékonyabb volt, és még Köllő Babett is megjegyezte, hogy ilyen egy igazi bombázó. Tina Turner bőrébe bújva ugyanis elképesztően szexi produkcióval rukkolt elő. Sokan úgy vélik, hogy Andi ekkor volt a legjobb formában és ennek a követői is hangot adnak.

Ez a komment az énekesnő egyik legutóbbi posztja alatt olvasható. A 420 hozzászólás nagy része mind azt taglalja, hogy Andi túl vékonyra fogyott, ami sokak szerint már nem csak nem vonzó, de nem is egészséges.

Tóth Andi a már tőle megszokott nyers stílussal válaszolt vissza azoknak, akik kritikát fogalmaztak meg a külsejével kapcsolatban.

A Dancing With Starts-ban való szereplése óta ugyanis egy drasztikus változáson ment keresztül. Először úgy tűnt, hogy a kilók a rengeteg edzés és tánc hatására olvadtak le róla. De Andi fogyása azután is tovább tartott, hogy megnyerte a showműsort.

2022-ben Marics Peti duettpartnerekén tért vissza a Sztárban Sztár színpadára, még vékonyabban. A két sztár csaknem egy évig alkotott egy párt. Sok hír kelt szárnyra róluk, miszerint kapcsolatuk nem éppen felhőtlen. Voltak, akik ennek tudták be a súlyveszteséget.

Andi és Peti tavaly márciusban szakítottak, az énekesnő az elmúlt egy évben pedig csontsoványra fogyott.

Rengeteg bántó kommentet kapott, de Andi ezeket próbálja figyelmen kívül hagyni. Ő inkább azt mondja, hogy mindenki úgy tökéletes, ahogy van. Az énekesnő egyébként minden módját megragadja az önkifejezésnek. Erre használja a tetoválásokat is.

Az elmúlt két évben rengeteg kép, írás és szimbólum is került a testére. Követői ezen is kiakadtak, de őt ez sem érdekelte. Tavaly nyáron azt mondta, hogy ezekkel együtt érzi magát tökéletesnek.

Tóth Andi januárban ünnepelte a 25. születésnapját. Aggódó rajongóit azonban nemrég megnyugtatta.

– mondta, aki vékonyan, tele tetoválásokkal is, úgy tűnik, hogy megtalálta azt aki ő valójában, még ha segítséggel is. A fiatalabb generáció figyelmét is arra szeretné felhívni, hogy segítséget kérni nem szégyellni való dolog.

– hangsúlyozta.

Az egykori botrányhősnő mostanra inkább az elfogadást és megértést próbálja gyakorolni. A rosszindulatú kommentelőktől pedig így búcsúzik:

– szögezte le Andi.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk