
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Még vasárnap kóborolt el az a cica, aki Budapest II. kerületében, egy szomszédos társasház építkezésén került bajba – derült ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-közleményéből.
A szőrmók tavaszi sétája során beleesett egy több méter mély csőrendszerbe, melyből egyedül nem tudott kimászni.
Gazdái csupán nyávogására és keserves sírására lettek figyelmesek, így találták meg a tékozló állatot.
A gyerekek megpillantották a cső alján, próbálták megnyugtatni, etetni, itatni, de sehogy sem érték el.
Így a felnőttek az Állatmentő Liga segítségét kérték, de nem volt alkalmas eszközük a kimentésre.
Így riasztották a rózsadombi önkéntes tűzoltókat, akik hosszas tanakodás után, szerdán végül úgy döntöttek, nincs más megoldás, kiöntik vízzel a kétségbeesett cicát.
Végül a rózsadombi önkéntes tűzoltók egy hálót erősítettek egy rúdköteg végére, letolták a cső aljára, és oldalról egy kis vízzel is motiválták a kikészült állatot. Szóval Luna előtt ott volt a lehetőség: vagy felismeri a helyzetet, és jó irányba kapaszkodik, vagy elúszik a mitológiai Sztüx folyón az alvilág mélyére
- írták humorosan a katasztrófavédők.
A megviselt cica végül megmenekült, és a traumatikus ugyanakkor izgalmakkal teli kalandot gazdája karjaiban heverte ki.
Címlapfotó: Állatmentő Liga, Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Őrsi Gergely

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát