
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ritkán mutatja meg a nagyvilágnak 16 éves lányát Jakupcsek Gabriella, ám nemrég a közösségi oldalán mégis így tett. A műsorvezető a csütörtöki Mokkában leszögezte, csak akkor tehet közzé közös képet Emmával, ha ő is beleegyezik.
Sosem egyszerű dolog egy kamasz gyerek édesanyjának lenni, ezt pedig az ő esetük is megerősíti.
Van ajtócsapkodás
– vallotta be Jakupcsek Gabriella, hogy természetesen náluk is vannak olykor-olykor viharos pillanatok.
Emma nem sokkal korábban telefonált Amerikából, hogy a húsvéti ünnepekre nem jön haza, ami édesanyját igencsak szíven ütötte. Elgondolkodott, mégis mit fog csinálni napokig egyedül, noha már büszke nagymamának is mondhatja magát.
Jakupcsek Gabriella hozzátette, nem tartja magát egy klasszikus nagyinak, sőt, az egész generációjára kivetítette érzéseit. Kifejtette, ma egy teljesen más világot élünk, mint néhány évtizeddel ezelőtt, és könnyen lehet, hogy az ő korosztálya 70 éves koráig fog dolgozni, ami miatt, habár nagyon szeretné, nem tudja megadni azt unokájának, mint amit egykor ő megkapott nagyszüleitől.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát