2025. november 10. hétfő, Réka
7°C Budapest

Villamos elé kanyarodtak Zuglóban, ismert magyar celebet vitt el a mentő

A vétkes sofőr kocsija ripityára tört. 
Tenyek.hu
2024. február 04., vasárnap 15:46
Vágólapra másolva!

Balesetet szenvedett Baukó Éva szombaton délelőtt Budapesten. A médiaceleb saját bevallása szerint is elbambulhatott, mielőtt a Nagy Lajos király útjáról a Mogyoródi útra kanyarodva befordult egy villamos elé – részletezte a Bors megkeresésére.

Már csak a csattanásra lett figyelmes, ami akkora volt, hogy a Toyotája totálkárosra tört. Éva rettenetesen megijedt, hosszú percekig a történtek hatása alatt volt, kezei és lábai remegtek, ki sem szállt a roncsból, míg egy rendőrnő meg nem kérte erre.

A kocsi jobb oldalát érte a brutális ütés, ahol szerencsére senki sem utazott, hiszen édesanyját röviddel azelőtt tette ki az egyik bevásárlóközpontnál.

– viccelődött a botrányhős, akit az ütközést követően kórházba szállítottak. 


Nem érti, hogy véthetett ekkora hibát, ugyanis gyakorlott sofőr, és már rengeteg kilométert tudhat maga mögött.

Az autója roncsát a húgáékhoz vitték, de egyelőre nem foglalkozik a kocsival, csak örül, hogy a jövő héten esedékes eredeti mellett ezentúl február 3-án a második születésnapját ünnepelheti.

Baukó Évának nem ez volt az első balesete a fővárosban: 2022 májusában mindössze néhány utcával arrébb, a Bosnyák téren okozott kisebb forgalmi fennakadást.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk