
Ez tényleg Tolvai Reni? A rajongók alig hittek a szemüknek
Vélhetően mindenki találkozott már azzal a jelenséggel, hogy egyesek minél kevesebbet tudnak egy adott területen, annál nagyobb az önbizalmuk. Egy igencsak népszerű bölcsesség ezt úgy fogalmazta meg, miszerint az a baj a világgal, hogy az okosak kételkednek, a buták pedig mindenben holtbiztosak. Ezt pedig már a pszichológia is megfigyelte, sőt nevet is adtak a jelenségnek.
A Dunning-Kruger-hatást egy 1999-es tanulmány alapján fogalmazták meg, amelyben David Dunning szociálpszichológus és Justin Kruger posztgraduális hallgató kutatásaikkal igazolták kiinduló feltevésüket, miszerint ugyanaz a képesség kell ahhoz, hogy valamiben jók legyünk, mint ahhoz, hogy ezt a tudásunkat helyesen is értékeljük.
Kísérleteikben egyetemistákkal írattak teszteket különféle tantárgyakból, és megkérték őket, hogy ezzel együtt értékeljék a saját tudásukat az adott területen. Tapasztalataik alapján a rosszabbul teljesítők rendre túlbecsülték képességeiket, míg a jól teljesítők nagyjából reálisan értékelték, vagy alábecsülték magukat.
Dunning szerint ugyanis az inkompetens emberek nem ismerik fel a saját inkompetenciájukat, vagyis meg vannak győződve arról, hogy kiválóak valamiben, emellett ráadásul hiányzik a képességük és az öntudatuk, hogy felismerjék a helyzetet.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Egy későbbi kutatás azt is kimutatta, hogy a Dunning-Kruger-effektus nem ritka jelenség, az emberek 94 százaléka valamilyen területen intelligensebbnek tartja magát az átlagnál, legyen szó akár szövegértelmezésről, orvoslásról, vezetésről vagy sportról.

Ez tényleg Tolvai Reni? A rajongók alig hittek a szemüknek

„Ide a 10 milliót, meg a ciciket!” – de Cynthia álma itt véget ért

Hírek érkeztek Erdő Péter bíborosról, így van most

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla