
Így „lépett le” Magyarországról a titokzatos égi vándor, hajnalban látthatták utoljára
Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé a csütörtök reggeli Mokka vendégei voltak, ahol a várandósságról és a szüléssel kapcsolatos terveikről meséltek a tévénézőknek.
A szőke szépség elárulta, hogy az első trimeszterben voltak rosszullétei, de a másodikat már sokkal jobban viseli.
Shane ugyanis mindenben a támasza, a vizsgálatokra is rendszeresen elkíséri kedvesét.
Az első szívhangot is kéz a kézben hallgatták meg, amitől még az edző szemébe is könnyek szöktek.
A bájos kismama és a sármos apuka közösen hozták meg azt a döntést is, hogy hol fog megszületni első gyermekük.
A kicsit végül Magyarországon hozza majd világra édesanyja, az okáról pedig ódákat zengett édesapja.
Nagyon jó kapcsolata volt és van az orvosával már a kezdetek kezdete óta, úgyhogy nagyon jó élmény volt. Nem volt semmi, ami miatt panaszkodnunk kellett volna. A szüleim is eljöttek, az anyukám beült az egyik ultrahangra és elképedt azon, hogy mit csináltak, hogy az ultrahangon milye képeket látott
- mesélte Shane, majd hozzátette, édesanyja azt kívánta, bárcsak akkor is lettek volna ilyen technológiák, amikor a fia született.
A sztáredző kiemelte, hogy neki az a legfontosabb, hogy szerelme jól érezze magát és minden egyszerű legyen számára.
Már a babaszobát is elkezdték megtervezni, sőt, már a pici oktatásán is szoktak gondolkozni. Shane ugyanis körbejárta az iskola-témát.
A nevelést illetően azonban nincsenek szigorú sémáik, egymás energiáit és elveit kiegyenlítve, ösztönösen terelgetik majd babájukat, akit tavasz végére várnak.

Így „lépett le” Magyarországról a titokzatos égi vándor, hajnalban látthatták utoljára

Csak Palik László meg ne tudja… – Azóta már lehet, hogy a műsorvezetőhöz is eljutott a hír

Szavazzon Ön is! Most eldől, melyik a legszebb nevű magyar település

Eltört a mécses a TV2 adásában, Anikó még nem tette túl magát a búcsún

Meghalt Marosi József

Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez

Megtörte a csendet Victoria Beckham: Mindig szerettük a gyerekeinket

Csepregi Éva titokzatos kincset vitt a Kincsvadászokba, története mindenkit megérintett

40 éves lett Dér Heni, elárulta, mi tartja életben

Átszervezés a TV2-nél: megszűnik a hírigazgatói poszt

Doppingellenőrzés az Exatlon forgatásán - ma eldől, holnap ki párbajozik

Így néz ki most Rubint Réka, elképesztő a változás – Fotó