
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Iszak Eszter és párja, Gyurta Dániel csütörtökön jelentették be, hogy kisbabát várnak. A TV2 műsorvezetője természetesen nem kerülhette el a várandósságára vonatkozó kérdéseket pénteken reggel, Istenes László már az adás első másodperceiben gratulált.
Állapotos nővel műsort vezetni szerencsét hoz
– hangzott a Mokka házigazdájának nem túl közismert mondása, majd mindenféle itt-ott talált ajándékokkal elhalmozta a leendő édesanyát.
Eszter elárulta, a 16. és 17. hét között van valahol félúton, és hogy az eddigi nagyjából négy hónapban semmilyen probléma nem jelentkezett nála.
A kicsi nemét egyelőre nem tudják, sőt, nem is szeretnék, ugyanis a tervek szerint majd egy buli keretében derül fény, hogy kislányt vagy kisfiút hoz a gólya.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát