
Sokáig csak álom volt, most elkészült: Így néz ki Kárpáti Rebeka exkluzív fürdője – videóval
Az energiatakarékos izzók sokkal tartósabbak, mint hagyományos társaik. Emellett villanyszámlánkon is meglátszik, ha ezeket használjuk, hiszen a világítás a számla mintegy 20-30 százalékát teszi ki. Így az energiatakarékos égőkkel évente akár 40 ezer forintot is megspórolhatunk.
Habár az Európai Unióban a hagyományos villanykörték gyártását már betiltották, még találhatunk belőlük a kisebb üzletekben. Ezek helyett azonban mindenképpen válasszuk az energiatakarékos változatot, hiszen a hagyományos égő a felvett energia körülbelül 90 százalékát hőtermelésre fordítja és a felhasznált energia csupán 10 százalékából állít elő fényt.
Sokkal gazdaságosabbak a halogén körték, melyeknek élettartama is háromszor hosszabb. A környezetre gyakorolt negatív hatásuk miatt viszont már nem gyártják ezeket sem, szemben a kompakt fénycsövekkel, amelyek akár tízszer is tovább bírhatják, energiaszükségletük pedig negyede a hagyományos izzókénak.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A LED-égők még ennél is kevesebbet fogyasztanak és akár 20 évig is működhetnek. Bár a LED-ek drágábbak, mint más izzófajták, áruk azonban megtérül. A lumino révén kiszámolt adatok alapján akár évi 40 ezret is megtakaríthatunk egy 30 négyzetméteres nappali 7 foglalatos lámpával való megvilágítása esetén.
Az energiatakarékos izzókkal kapcsolatos tévhitek
Sokan gondolják, hogy fényük nem olyan erős és színük hidegebb, mint a régi égőké. Ezzel ellentétben ugyanolyan fényesek, mint korábbi társaik és különböző színhőmérsékletben is kaphatóak.
A kompakt izzóknak valóban nem tesz jót a ki-bekapcsolás és higanyt is tartalmaznak, de a LED-ekre egyik tény sem igaz. Továbbá UV-sugárzást sem bocsátanak ki, így nem rontják szemünk egészségét.
Forrás: Femina

Sokáig csak álom volt, most elkészült: Így néz ki Kárpáti Rebeka exkluzív fürdője – videóval

Olaszország mégis ott lehet az idei vb-n? Itt a FIFA új terve

Jutalomjátékkal folytatódik az Exatlon Hungary

Nyár végén életre kel a varázslat: Budapesten debütál a Wonderland musical

Újabb fejlemény A Nagy Ő sztárjának halálával kapcsolatban, kiderültek a részletek

Élő adásban omlott össze Szigligeti Ivett, Dudás Miki özvegye

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Kiderült, miért volt történelmi a mostani Hold-körút

Megszületett Molnár Gusztáv kislánya

„A döntés a mi kezünkben van” – rajongóinak üzent Pápai Joci

Ákos is üzent a szavazóknak: Mindenki kell!

Újra apa lesz Kovács Áron, édes fotókkal tudatta