
A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük
Az osztrák Migaloo tervezőcég a napokban mutatta be a “Migaloo M5” névre keresztelt luxus-szupertengeralattjárót, amely a milliárdosokat célozza meg – írta meg vasárnap a Rakéta.hu.
Az ára a csillagos eget súrolja. "Mindössze" 2 milliárd dollárba, azaz közel 700 milliárd forintba kerül a luxusjárgány.
A 165 méter hosszú jármű 20 utas és egy 40 fős legénység befogadására alkalmas. 250 méteres mélységig képes lemerülni, mi több, akár négy hétig is víz alatt maradhat.
A „kapszula” meghajtása egy dízel-elektromos és levegőfüggetlen (AIP - Air Independent Propulsion) rendszer. Ez a típusú meghajtás lehetővé teszi, hogy a tengeralattjáró hosszabb ideig maradjon a víz alatt anélkül, hogy fel kellene bukkannia levegővétel vagy üzemanyag-feltöltés céljából.
A jármű sebessége a felszínen 20 csomó (körülbelül 37 kilométer per óra), míg merülés közben 12 csomó (körülbelül 22 kilométer per óra). Ugyan ez nem tűnik túl környezetbarátnak, a cég hangsúlyozza a “fenntarthatóságot”, amit a jármű kiölthető napelem cellái képviselnek a koncepcióképeken – áll a cikkben.
A tengeralattjárón többek között úszómedence, borospince, mozi és helikopter-leszállóhely is található. A belső teret pedig pazar arany és fehér bőr dekoráció jellemzi, átalakítható szabadtéri helyekkel.
A cég vezérigazgatója, Christian Gumpold szerint már folynak a tárgyalások lehetséges vásárlókkal, de részleteket egyelőre nem közölt.
Nem ez a projekt a Migaloo első “látnoki terve”, korábban mesterséges magánszigetekben gondolkozott a cég, de a majd egy évtizeddel ezelőtti ötletből semmi sem lett.
Címlapfotó: Cool Ideas hivatalos YouTube-csatorna

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt