
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Tortával lepték meg a pénteki Mokka műsorvezetői a 30. születésnapját ünneplő Veréb Tamást. Az énekes nagyon meglepődött az apró figyelmességen, és bár bevallotta, nem szeret ajándékokat kapni, láthatóan még örült is a finomságnak.
Tamás megkérte minden ismerősét, aki akár csak egy csokival vagy borral kedveskedett volna neki a jeles nap alkalmából, ne tegye, hanem ezt a pénzt inkább fordítsa a Vigyél Haza Alapítvány támogatására, az utalás közleményébe pedig megírhatja jókívánságait.
Elárulta, azért is nagyon kedves számára az ilyen kezdeményezés, mert az ő kedvence is egy örökbefogadott kiskutya.
A 30 éves művész a beszélgetés során elmondta, egyetért egy bölcs barátjával, aki szerint még csak most kezdődik számára az élet.
Úgy érzi, elérkezett abba a szakaszba, ahol várja, hogy a legfontosabb dolgok megtörténjenek, és az eddig megalapozott dolgok beteljesüljenek szakmai és magánéleti szinten is.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna