
Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen
A Power of Love Imije decemberben tűnt fel az énekesnő Instagram-posztjában.
Imivel már egy ideje ismerjük egymást, de a Sztárban Sztár leszek! döntője után együtt buliztunk, utána kezdtünk el többet beszélgetni. Nyilván nem csak barátok vagyunk, ez annál több
– mesélte Noémi és hozzátette, mindketten nyitottak az ismerkedésre.
Az előadó azt is elárulta, a reality korábbi szereplője rövid idő alatt vált fontossá számára, úgy érzi, együtt jó úton haladnak.
Noémit a múltbéli negatív tapasztalatok is befolyásolták abban, hogy fokozatosan építse fel következő kapcsolatát.
Köztünk én vagyok az, aki inkább próbál egy kicsit ésszel gondolkozni, mintsem hogy hirtelen belevágjunk valami nagyon komolyba
– monda a lapnak az énekesnő, aki úgy érzi, Iminek kell még egy kis idő, hogy jobban megnyíljon.
Habár a páros között nagy a korkülönbség, ami 15 év, Noémi úgy véli, elég éretten gondolkozik, Iminek pedig van egy örök gyerek énje.
Persze van egy nagyon férfias oldala is, egy igazi úriember, így minden megtalálható benne, ami számomra fontos. Ő az a típusú férfi, akire vágyom
– zárta le a beszélgetést az előadó.
Borítókép: Bányai Noémi hivatalos Facebook-oldala
Kapcsolódó cikk:
Vége a titkolózásnak: Kitálalt a TV2 két sztárja, egymásba szerettek a forgatások alatt

Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen

Folytatódik a Kincsvadászok, újra lehet jelentkezni a sikerműsorba!

Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Csendben nő a digitális szakadék: Az MI új elitje már formálódik

Feszültség robbant az Exatlonban: egymásnak estek a Bajnokok

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet