
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Gelencsér Timi a szerda reggeli Mokka vendége volt, ahol havas kalandjairól, a hegyekben töltött kikapcsolódásáról és a párjával való összeköltözéséről mesélt a nézőknek.
A műsorvezető azonban nem egyedül érkezett a TV2 stúdiójába, kutyája, Füge kíséretében számolt be élményeiről.
A csinos képernyős pár napja végzett az egyetemi vizsgáival, amit egy síparadicsomban, a Snowattack téli fesztiválon pihent ki kedvesével és nővérével.
Nappal snowboardoztak, késő délután azonban a hütte-buliké volt a főszerep.
Én nagyon szeretek sportolni, így kihasználom a sport részét. 150 kilométert csúsztunk pár nap alatt
- mesélte Timi, akinek egy forraltbor is elég volt a hangulatához.
Nem is bírom az alkoholt, nem is nagyon iszom
- árulta el a volt szépségkirálynő, aki nemrégiben össze is költözött szerelmével, Matyival.
Nem gondoltam, hogy ez ennyire jó nekem, ez az első összeköltözésem, úgyhogy kicsit tartottam tőle. Ha tudom, hogy ilyen jó, akkor nem várok, több mint egy évet
- vallotta be.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát