
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Szabó Linda, tudományos kutató, gyógyszerész a szerda reggeli Mokkacino vendége volt, és a téli betegségek elleni védekezésről mesélt a nézőknek.
A téli időszakban van szezonja ugyanis a megfázásos megbetegedéseknek, így érdemes a szervezetünket felkészíteni ezekre a hónapokra.
A szakértő szerint célszerű nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre, azonban arra az esetre, ha már megfertőződtünk bevethetünk néhány praktikát.
Az alapvető higiéniai szokások betartásán és a tünetek mihamarabbi kezelésén kívül természetes megoldásokhoz is folyamodhatunk.
Ilyenek például az acerola, a bodorrózsa, echinacea (kasvirág), zsálya. Ezeket külön-külön is lehet alkalmazni, együtt azonban tökéletesen tudják egymás hatásait fokozni.
Emellett Linda kiemelte, hogy léteznek már olyan orvostechnikai eszközök, szájspray-k, orrspray-k, pasztillák, amikkel ilyenkor támogatni tudjuk a szervezetünket.
Ezeket mind bakteriális, mind vírusos megbetegedés alatt lehet alkalmazni, főként éjszakára, fogmosás után, ugyanis a kórokozók akkor szaporodnak a legjobban a szervezetünkben.
A praktikákat érdemes megfogadni, ám alkalmazásuk előtt mindenképpen fontos orvosunkkal konzultálni.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát