
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A komplexum körülbelül 325 milliárd forintból épült fel a finnországi Turku egyik hajógyárában.
Az utasszállító monstum ötször nagyobb a Titanicnál. A 20 szintes vízi jármű 365 méter hosszú és 66 méter széles, amely akár 7600 utas befogadására is képes. A vendégeknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha részt akarnak venni egy hajóúton, hiszen egy heti jegy akár 26,5 millió forintba is kerülhet.
A Bahamákon bejegyzett hajón több, mint 40 étterem, bár és társalgó, valamint hét úszómedence és hat vízi csúszda található. Mindemellett 8 városnegyedet is felhúztak az Icon of the Seas fedélzetén. A teljeskörű szórakozás érdekében a vendégek vásári körhintákat, kötélpályákat és szörfszimulátorokat próbálhatnak ki.
A környezetvédők szerint a cseppfolyósított földgázzal működő hajó rengeteg metánt bocsát ki, ami sokkal erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid.
Forrás: ORIGO

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát